Leírás : XVIII. Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábor
2011. július 4-15-ig
Már több mint másfél évtizede szervezünk alkotótáborokat Gödön az ifjúság számára a Művelődési Házban. Célunk komplex, elsősorban az, hogy lehetőséget teremtsünk a jó manuális képességgel rendelkező gyerekek számára kézügyességük fejlesztésére.
Az önkifejezésre, önmegvalósításra is nagy hangsúlyt helyezünk, és úgy gondoljuk, hogyha az alkotásban örömüket lelik a gyerekek, ha gazdagítjuk a lehetőségeiket és ilyen irányú elfoglaltságaikat, ha megismertetjük őket a művészetekkel, akkor biztosak lehetünk abban, hogy személyiségük és magatartásuk is harmonikusabban fejlődik.
Az alkotótáborban hat csoportban folyik az oktatás: kerámia, kis-kézműves, rajz, szobrász, tűzzománc és ötvös szakon. Képzett tanárok és művészek tanítanak, akik a szakmai ismeretek mellett pedagógiai gyakorlattal is rendelkeznek.
A tábor művészeti vezetője: Prokai Gábor művészettörténész, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus művészeti osztályvezetője.
A tábor 2011. évi témája:
„AZ EMBERISÉG NAGY MÍTOSZAI”
Kalandozás az emberiség közismert történeteinek világában.
A tábor bejárós formájú. Naponta 900 - 1530 -ig tartanak a foglalkozások szombat és vasárnap kivételével. Külön kérésre ügyeletet is tartunk 7.30-tól és délután 16.30-ig. Ebédet és uzsonnát biztosítunk.
Mivel az osztályok korlátozott létszámúak, a felvétel a befizetés sorrendjében történik.
A tábor összköltsége étkezéssel, kirándulással, anyag-és tandíjköltséggel együtt 23.500.-Ft.
Testvéreknek kedvezmény a részvételi díjból.
A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:
- A szakokat csak megfelelő létszám esetén indítjuk.
- A részvétel feltétele a betöltött 6. életév.
- A hallgató bármely szakra jelentkezhet, amennyiben megfelel az életkori megkötésnek.
- A felvétel a befizetések sorrendjében történik.
- Jelentkezési lap kitöltése szülő, gondviselő aláírásával a helyszínen.
- A részvételi díj felének befizetése a jelentkezéskor.
- A tábort részletekben is lehet fizetni, egyéni megegyezés alapján is.
- Az utolsó részletet legkésőbb június 10-ig kell rendezni.
KERÁMIA
Vezeti: Véninger Margit - keramikus
Játékos feladatokkal, agyagjátékok készítésével megismerhetik a gyermekek az agyag sokféle felhasználhatóságát, tulajdonságát, festését, mázazását, égetését. A jól felszerelt műhelyben korongozási lehetőség is van.
KIS-KÉZMŰVES
Vezeti: Kristóf Andrea - kézműves
A napi foglalkozások során a gyerekek megismerik, hogyan használják fel a természetes anyagokat játékok készítésére. Pihenésként sétálnak, mesélnek, játszanak.
Ebbe a csoportba várjuk a kisiskolás gyerekek jelentkezését.
RAJZ
Vezeti: Garami Mária - rajztanár
Lényegében a rajzi tudás elmélyítését és gyakorlását szolgálja az az összeállított feladatsor, amely konkrétan tartalmaz portrét, tárgyábrázolást, külső térrajzot, tanulmányrajzot, alakábrázolást, játékkészítést.
Mindezek megvalósítása különböző grafikai technikákkal történik.
SZOBRÁSZ
Vezeti: Sándor János - festőművész
A hagyományos szobrászati technikák mellett báb– és jelmezkészítéssel, térbeli színhelyek modellezésével foglalkoznak.
A plasztikai megformálás által megpróbálják élményszerűen megidézni az alkotótábor közös témakörének világát.
TŰZZOMÁNC
Vezeti: Majoros Klára - tűzzománc tanár
10 éven felüliek jelentkezhetnek!
A programban szerepel a zománcozás történeti ismertetése, próbalemezek, színminták készítése. Megismerik a zománctechnikákat, a mázak keverését, égetési idejét.
Saját rajzaik, terveik alapján a gyerekek dolgoznak vas és rézlemezen.
ÖTVÖS
Vezeti: Lengyel Boglárka - ötvös
10 éves kortól várjuk a jelentkezőket!
Stílusában és hangulatában a tábor témájához kapcsolódva készítenek különböző ékszereket, játékokat, ötvöstárgyakat.
Megismerkednek a maratás, domborítás és dróthajlítás technikáival.